Volt idő, amikor az Operettszínházba nem volt sikk járni, az operett műfaját kissé porosnak gondolták, és a musical-előadások jegyeiért sem álltak sorok a Nagymező utcai pénztár előtt. Néhány éve azonban teljesen megváltozott a helyzet.   Kerényi Miklós Gábor A tehetséges fiatalok beépítése a rutinos társulatba, a komoly promóció, a látványos előadások sikertörténetet eredményeztek. Eseményszámba mennek a premierek, és nem ritka a pótszékes-lépcsős ház. Kerényi Miklós Gábor igazgatót az évadról, a Rudolf című musical nagy izgalommal várt bemutatójáról és a jövőbeni tervekről kérdezte Papp Tímea. - Bár még hátravan több mint egy hónap és egy sokak által várt világpremier, hogyan értékeli az Operettszínház 2005/2006-os évadát? - Továbbjátszottuk a régi operett- és musicalsikereket, némelyiket megfiatalított szereposztással, az úgynevezett Csikócsapattal. Bár ezt azért erősen idézőjelbe téve mondanám csak, hiszen – többéves tapasztalatuk ellenére – az „öregek” is alig harminc évesek. Nem szeretnék nagyképűnek tűnni, de tulajdonképpen mondhatnám azt is: a Rudolf fogadtatásától függetlenül nagyon sikeres évad áll mögöttünk, hiszen már maga a vállalkozás is óriási siker. A megkeresés, a New York-i és bécsi koprodukció, az, hogy egy ilyen fantasztikus témában, egy Broadway-sztár zeneszerzővel ilyen szoros együttműködésben, a mi ötleteinket is figyelembe véve dolgozunk, azt igazolja, hogy jó úton járunk, az eddigi előadásainkkal bebizonyítottuk: képesek vagyunk nagyszerű teljesítményre, művészeink tehetségesek. Első bemutatónk A denevér volt új feldolgozásban és új címmel (Dr. Bőregér), majd következett a Raktárszínházban Somogyi Szilárd rendezői debütálása, a Jövőre, veled, itt! A Budapesti Tavaszi Fesztiválon bemutatott Menyasszonytánc, Jávori Fegya és Kállai István klezmer-musicalje Béres Attila érzékeny rendezésében, szerénytelenség nélkül állíthatom, elsöprő siker mind a szakma, a kritikusok, mind pedig közönség körében. Vallásról, hitről, együttélésről, emberekről, szeretetről szól a történet, amely finom humorral átszőtt, ugyanakkor nagyon elgondolkodtató. Hosszú ideje nem született ennyire mély és tartalmas darab a zenés műfajban. A fogadtatás azt mutatja, nagy szükség van a humánum közvetítésére a színpadról. Egyre több fiatalt láthatunk operett-előadásainkon is, és ez azt bizonyítja: minden korosztály nyitott a műfajra. Több külföldi turnén vettünk részt. A Csárdáskirálynővel jártunk Baden-Badenben, és 1968 után először új lemezfelvételt készítettünk a Kálmán Imre-műből. A Pesti Broadway Stúdió és az Operett Akadémia növendékei biztosítják az utánpótlást. Egészen magas színvonalon teljesítenek, a társulatba zökkenőmentesen beépíthetők az itt végzett fiatalok. Geszthy Veronika, Szabó Dávid, Langer Soma nevét említeném meg, akikre érdemes lesz odafigyelni a jövőben. Vizsgaelőadásuk, a Tündérlaki lányok szintén szép sikernek örvend. Említettem már Béres Attila nevét, aki az előző évadban állította színpadra a Lili bárónőt. Szeptembertől ő lesz a színház főrendezője. Jól tudunk együtt dolgozni Túri Erzsébet díszlet- és jelmeztervezővel, aki szintén velünk marad a következő évadban. - Tavaly ősz óta folyamatosan olvashattunk arról, hogy éppen mi zajlik a háttérben a Rudolf kapcsán, de hogyan indult az együttműködés? Mi az események kronologikus sorrendje? - A bécsi Vereinigte Bühnen és a New York-i partner tavaly tavasszal léptek kapcsolatba. Én Frank Wildhorn úrral, a darab zeneszerzőjével májusban találkoztam. Az a szerencsés helyzet állt fenn, hogy találkozásunkkor a Rudolf körülbelül kétharmada már készen volt, így konkrét nyersanyagról beszélgethettünk. Nagyon tetszett, amit olvastam, bár néhány dramaturgiai módosítást kértem. Vetsera Mária és Rudolf trónörökös alakja mellett megerősítettük a mellékszálakat és a mellékszereplőket, Ferenc József, Taaffe gróf, Larisch grófnő és Pfeiffer bábjátékos alakjait. Ennek köszönhetően más súlyokat kaptak ezek a figurák, sokkal karakteresebbek lettek, új számokat, jeleneteket írtak nekik a szerzők. Az általam megfelelőnek tartott feszesebb és feszültséggel telibb drámai szerkezet folyamatos egyeztetés révén, nagyon komoly és termékeny közös munka keretében alakult ki. Bár a bécsiek a szereplőválogatásba nem szóltak bele, a dramaturgiában időnként ellenkezett a véleményünk. - Ez miből adódott? - Alapvetően az eltérő musicaljátszási hagyományból és ízlésből következett. Érdemes összehasonlítani az ő Rómeó és Júliájukat a miénkkel. Ők szikárabban, távolságtartóbban játszanak, mi érzelmesebben, lendületesebben; több lelki mélységet adunk a figuráknak. Mondják azt is, a pesti Mozart! érdekesebb, színesebb, mint a bécsi. - Visszatérve a szereplőválogatáshoz: ki mondta ki a végső szót? - Wildhorn úr és Jack Murphy, a szövegíró októberben látogatott először Budapestre, megnézték két előadásunkat, és részt vettek a castingon. A végleges szereposztás decemberre készült el. Én visszavonultam a döntéstől, csak javaslatot tettem. Az alkotók azóta kétszer jártak nálunk, legutóbb április végén, amikor egy hetet töltöttek itt, láthatták a díszlet- és jelmezkészítés utolsó fázisait. Ekkor foglalkoztak személyesen a főszereplőkkel is. A teljes próbafolyamat alatt velünk volt a Hollandiából érkezett Koen Schoots. Music supervisorként az ő feladata a végleges szereposztás kiválasztása, a hangszerelés és minden, ami a zenével kapcsolatos. Nagyszerű munkatársra találtam benne, remekül megértettük egymást. Elfogadta összes módosítási kérésemet, amelyek az aláfestő zenékre, a hangzásra és néhány számra vonatkoztak. Mindenképpen meg kell említenem Zöldi Gergely és Somogyi Szilárd nevét, akikkel hosszabb ideje dolgozom együtt. Amikor az általuk készített magyar szöveget visszafordították angolra, hogy ellenőrizzék, mennyire voltak hűek az eredetihez, Jack Murphy egészen le volt nyűgözve. - Két szereposztásban játsszák a Rudolfot. Van közöttük rangsor vagy különbség? - Rangsornak semmiképpen nem nevezném. Ugyanazt játsszák, ugyanazt éneklik, de más az egyéniségük, és a különbség ebből adódik. Ám éppen ettől izgalmas és érdekes a két szereposztás. Mindenkit ki lehetne emelnem, de hadd szóljak csak a két Vetsera Máriáról, Vágó Bernadettről és Vágó Zsuzsiról, akik rendkívüli szorgalommal próbáltak. Egyszerű és praktikus az ok, amiért a főbb szerepeket lekettőztük: nem szabad túlterhelnünk a színészeket. - Tíz budapesti előadás után leköltöznek a harmadik koprodukciós partnerhez a Szegedi Szabadtéri Játékokra. Mennyi pluszmunkát jelent ez? - Két hetet. „Csak” annyi a feladatunk, hogy a nagy térhez adaptáljuk a díszletet, a mozgásokat, betanítsunk ötven extra szereplőt – ezek apróságnak tűnhetnek, de rengeteg időt, energiát és precizitást igényelnek. - Milyen tervekkel vágnak neki a jövő évadnak? - Három új bemutatót tervezünk. Folytatódik együttműködésünk a Thália Színházzal, itt mutatjuk be a Csókos asszonyt, és a Tavaszi Fesztivál keretében lesz az Oltári srácok premierje. Az öt fiúról szóló darabot, amelyet New York-i tartózkodásom alatt láttam a Broadway-n, Somogyi Szilárd rendezi. Az Operettszínházban Béres Attila állítja színpadra Offenbach egy viszonylag ritkán játszott, úgynevezett erotikus operettjét, a Párizsi életet. - A Raktárszínházban nem láthatunk új darabot? - Jövőre nem tervezünk új raktárszínházi bemutatót. Ennek az az oka, hogy jelenleg négy sikeres előadás fut itt. A Lili bárónő, a Helló! Igen?!, a Jövőre veled itt! és az állandóan talonban tartott Kabaré mellé lehetne, de igazán nem érdemes újabb darabot felvenni repertoárra. - Ön gyakran rendez külföldön. Hová utazik a közeljövőben? - A legközelebbi premier december 17-én lesz a bécsi Volksoperben, ahol a Marica grófnőt állítjuk színpadra. 2007 áprilisában mutatják be Szentpéterváron Kálmán Imre egy kevéssé ismert operettjét, A bajadért. Ez egy turné keretében Budapesten, majd utána Németország több városában is látható lesz. 2007 őszére kaptam egy nagyon érdekes meghívást Erfurtba: Mascagni egyetlen operettjének, A szíjnak rendezésére kértek fel. Tervben van egy salzburgi és egy prágai Csárdáskirálynő, Rómeó és Júlia-vendégszereplés, 2008-as bécsi Rudolf, de ezek még messzebb vannak. Úgy gondolom, ezek a felkérések nemcsak nekem, hanem a magyar operett- és zenés színházi kultúrának szólnak, és európai rangunkat erősítik. NÉVJEGY Kerényi Miklós Gábor 1950-ben született Budapesten. A Bárczy Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán szerzett beszédtanári diplomát, majd a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola ének szakán tanult. A Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező szakán 1979-ben végzett. Pályáját a kecskeméti Katona József Színházban kezdte, majd a Honvéd Művészegyüttessel dolgozott. Rendezőként nyolc évet töltött a Fővárosi Operettszínházban, közben a Szegedi Nemzeti Színházban vendégeskedett. 1989-től a Magyar Állami Operaházban is rendez. 2001 óta a Budapesti Operettszínház igazgatója. Bár prózai műveket is színpadra állított, leginkább a zenés műfajok vonzzák. A lexikon szerint „rendezéseiben a művek színpadi határainak teljes kibontására, a realista és szürrealista elemek tudatos összekapcsolásával a filozófiai mélységek érzékeltetésére törekszik.” 1987-ben megkapta az Operafesztivál rendezői díját. A Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára. Erkel Ferenc- és Bartók–Pásztory-díjas, Kiváló Művész. Legfontosabb magyarországi rendezései: Macbeth, A bolygó hollandi – Szegedi Nemzeti Színház; Don Carlos, Faust, Denevér – Magyar Állami Operaház; Sztárcsinálók, Dorian Gray – Rock Színház; Miss Saigon, Elizabeth, Hoffmann meséi, West Side Story – Szegedi Szabadtéri Játékok. A Budapesti Operettszínház repertoárján jelenleg öt rendezése szerepel: a Marica grófnő, a Csárdáskirálynő, a Mozart!, a Rómeó és Júlia és a Dr. Bőregér. Kedvenc film: Szabó István: Mephisto Kedvenc musical: Lévay-Kunze: Mozart! Kedvenc zenés film: Ének az esőben Kedvenc zeneszerző: Giacomo Puccini Kedvenc könyv: Simone de Beauvoir: Minden ember halandó Kedvenc ország: Olaszország