Frissítések

Frissítések!

Elnézést kérek a sok kihagyott időért, de nagyon el voltam havazva. Az új designnal várni kell még egy kicsit, de közben feltettem Zsuzsi és Árpi márciusi szereposztását, illetve a februárit is pótlólag, meg az áprilisi előadásaikat, fellépéseiket! Az új design a Maria Antoinette musicalből lesz, amiben Zsuzsi és Árpi is szerepelni fognak!!

 
A hónap képe Árpiról
 
Árpi menü
 
Közös menü
 
Interaktív
 
Nektek
 
xxx

 
Életrajza

Mészáros Árpád Zsolt

 

1974.március 23.-án született Nyíregyházán. Prózai színésznek indult,ám jónéhány zenés játék,operett és musical főszerepét is eljátszotta. 1989-től tagja a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színháznak. 16 évesen lépett először a színfalak közé,amikor egy matek dolgozat helyett elment egy szereplőválogatásra,ahol felfedezték. Itt indult el a karrierje kezdete....Ám ekkor élete gyökeresen megváltozott.Egy féltékeny táncos "bosszúja" mentette meg az életét. A színész megsérült a Rémségek Kicsiny Boltja című előadás alatt, egy szerencsétlen esés következtében... Ám a sérülés hatására egy komoly dologgal kellett szembenéznie a pályakezdő titánnak. A törését ellátó orvos rosszindulató daganatot talált Árpi bal veséjében, így azonnal megoperálták.Kényszerpihenő következett. Lucky Boy (mert ez a becenév is ekkoriban ragadt rá Árpira,) gyógyulgatott és tévézett,és egy nap a tévében meglátta Miller Zoltánt... S pályája új irányba fordult, addig járt Toldi Mária nyakára míg a tanárnő a "kisegér hangot" érett musical hanggá nem varázsolta.  Ám minden szerencse ellenére Árpi saját magának,és vasakarátanak köszönhette,hogy idáig eljutott. A színész mindig hálával és szeretettel emlegeti családját,köztük édesanyját,aki minden bemutatóján ott van,és kedvesét Erikát,akivel 7 éve boldog párkapcsolatban él,és kisfiát,Bendegúzt,akit a világon mindennél jobban szeret. Végül a sok erőfeszítésnek meglett az eredménye= Árpi belopta magát a budapesti közönség szívébe is,melynek ékes bizonyítéka,hogy 2004-ben Súgó Csiga fődíjat,2006-ban pedig Súgó Csiga díjat kapott. És jövőre valószínű,hogy megajándékoz minket egy Cd-vel is,melynek dalaival már készült 2 maxi Cd,és most,júliusban volt egy lemezbemutató koncertje. Siker,hírnév,boldogság... kell ennél több egy embernek? :)

 

 

Ennyien néztetek be

Indulás: 2006-08-12
 

A hónap képe Zsuzsiról

 
Zsuzsi menü
 
Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Chat
 

Nézz élõ live filmet gportalon! 0-24-ben! Klikk ide! Filmek élõ live!!!!!    *****    SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG - TUDJ MEG TÖBBET SELENA GOMEZ MAGÁNÉLETÉRÕL, SZERELMÉRÕL, CSALÁDJÁRÓL, KARRIERÉRÕL!    *****    HA TE IS IMÁDOD A ZÖLD ÍJÁSZ VILÁGSIKERÛ SOROZAT ELBÛVÖLÕ SZERELMESPÁRJÁT AKKOR ITT A HELYED! MAGYAR OLICITY SITE    *****    The Vampire Diaries & The Originals szerepjáték - ha kedveled a sorozatokat és írni is szeretsz, ne habozz!    *****    Rendhagyó kedvezményt ajánlok Nektek, Te monhatod meg, hogy mi legyen az ára. Pl.: Születési, párkapcsoklati, horoszkóp.    *****    KÖNYVismertetõk, kötelezõ olvasmányok    *****    BOOKFANCLUB -> A könyvek birodalma elvezet a képzelet csendes világába!<<-BOOKFANCLUB    *****    Ingyenes, korlátlan képfeltöltés!!! www.kepfeltolto.eu    *****    Autista - Állatbarát - Homoszexuális - Intelligens - Kívülálló - Mûvészlélek - Segítõkész - Toleráns    *****    Portálépítés és portáldíszítés kezdõknek és haladóknak! Rengetek leírás, JavaScriptek , CSS ,HTML kódok,Design!    *****    HAT ÉVE ONLINE! - LÁTOGASS EL MAGYARORSZÁG EGYETLEN MÛKÖDÕ SELENA GOMEZZEL FOGLALKOZÓ OLDALÁRA! - HAT ÉVE ONLINE!    *****    A SZULTÁNA: HÍREK - KÉPEK - SOROZATISMERTETÕK - TÖRTÉNELMI INFÓK - ÉRDEKESSÉGEK MINDEN MENNYISÉGBEN A SOROZATRÓL    *****    Bûbájos boszorkák - Charmed - Extrák - Érdekességek - Cikkek - Interjúk - Bûbájos boszorkák - Charmed - Charmed -Játékok    *****    Itt a nyár! Kivirágzott a mályva és a pipitér! Hogy mit szólt ehhez a két virágmanó? Gyere, és olvasd el a Mesetárban!    *****    STITCHERS - Magyarország egyetlen oldala a természetfeletti krimi-drámasorozatról! A Stitchers sorozatot megéri nézni!    *****    Nézz Élõ live filmet gportalon. Klikk klikk klikk.    *****    Gréti. 23. Egyetemista. Chevelle. Rap. Jégkorong. Ottawa Senators. Jean-GabrielPageau. Írás. Olvasás. Blog. (:    *****    Élõ live mozifilmek. Ha szereted a filmeket, sorozatokat, meséket akkor itt a helyed!    *****    Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok    *****    ARIANA GRANDE TODAY - MAGYARORSZÁG EGYETLEN ARIANA GRANDÉVAL FOGLALKOZÓ HONLAPJA - TUDJ MEG RÓLA MINDENT